osztálykirándulás
2011.10.22. 23:01, Tara1992
Younha - Memory
ezen is túlestünk...
Nem volt valami nagy szám az osztálykirándulásunk, sőt kifejezetten elégedetlen vagyok vele.
Tekeresre mentünk, ami ORfű mellett van. Mivel az időnek már köze sincs a nyárhoz, jóformán semmi nincs nyitva. Ebbe a kettőből egy bolt beletartozott, a másik pedig a Pécsi-tó másik partján van. A szállás... bevallom rosszabbra számítottam, de az most tetszett. Olyan kis otthonos volt. Kida mondta, hogy ha jövőre albiba megyünk, akkor ilyesmit keressünk. Egy nagyobb szoba és egy külön fürdő.
Volt három cica is, akiket én megszerettgettem, és hivatalosan is megkaptam a macskás néni nevet. Pingpongoztunk is. Kidát nem tudtam elverni. Befigyel nála a kis gyakorlata.
Isten igazából nem történt semmi, mert nem csináltunk semmi különöset.
Ma pedig a többiek tizenegy óra előtt leléptek... hát ahogy péntek este illetve szombat hajalban pár ember festett, nem hiszem, hogy volán mögé kellett volna ülniük. Ők tudják. Szval mi is hazaértünk fél tizen kettőkor... durván 25 órát voltam el, ami valjuk be édes kevés...
Röviden és tömören nem történt semmi... és kicsit jobbra számítottam, de most már vége. Elvileg még gyulajra mennek majd, de én oda nem megyek A Nonoék pincéjébe lesznek asszem. Én amúgy se iszom sokat, és ha megis iszok valamit, az max egy pohár bor, de az is jó sok idő alatt.
zárom soraimat, mert kissé kevesebbet aludtam, mint szoktam, szóval azt most megyek és bepótolom...