Végre egy hosszabb hétvége. Kicsit lazíthatok. 

Jó régen írtam. Igyekszem minnél sűrűbben frissíteni, de van, hogy csak felnézek a blogra. Valamelyik nap láttam, hogy elég sok látogató volt, szóval... szeretném megköszönni mindenkinek, aki feltéved ide, hogy megnézi a blogot! 

Visszatérve a hetemre. Csütörtökön történt csupán annyi, hogy jelentkeztem a nyelvvizsgára. Pécsett a Pollackon  leszünk megtalálhatók Sayuval. Ő angol komplexre megy, én pedig csak a német írásbelire. Kicsit aggódom, de remélem minden menni fog. 

Át is térnék rögtön a pénteki napra. Reggel úgy is indítottam, hogy a buszon bedőltem egy srác elé. Utólag vicces volt, de ott helyben azt hittem leég a pofám. Lehet hogy egy picit túldramatizáltam... lehet. Aztán a suliban olyan lassan vánszorogtak a percek, mint még soha. Magyar volt a negyedik óra. Azt hittem sose lesz vége. Nem volt semmi jó ötletem, de rajzolni akartam. Az egész órát a tömb fölé emelkedve töltöttem, de egy vonás nem született ez idő alatt. 

Osztályfőnökin bejött a Balázs. Ő lesz a tánctanárunk a szalagtűzőre. Van egy olyan érzésem, hogy a rock zenéhez szokott fülem sokkot fog kapni. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a pop vagy épp a rap zenét. Csupán azt szeretném kifejteni, hogy a elektronikus zenéket nem szeretem, de kis mértékben elviselem. De hogy az egész tánc alatt az legyen... kicsit sok nekem. 

Most viszont továbblépnék. Délután Sayuval elmentünk Pécsre. Erre utaltam a bejegyzés címében. Hát már az odaút vicces volt. Sayu telefonja elkezdett csörögni. Az arcáról le tudtam olvasni, hogy vagy ismeretlen, vagy a volt pasija. Tévedtem. A hívás fogadását követő képek ezt mutatták. Miután letette alkezdett röhögni. Ekkor tudtam, hogy nem a görénynek titulált fiú volt. Egy volt osztálytársa hívta, meg akarta kérdezni miért hívta. Véletlenül.  A zsebében benyomódott. Azt a nevetőgörcsöt nem tudom leírni. Mondta, hogy nem ilyen hangra számított tőle. Végül egy óra zötykölődés után elértük a célunkat. Végül megtaláltuk a kiszemelt boltokat is. Bár számomra még mindig meglepő, hogy a Kereskedők házában van művészellátó. Azért sétálgattam én annyir, mert ott helyben is volt? Mondjuk ez is mutatja a szerencsétlenségemet. 

Még járkáltunk egy kicsit az Árkádba, ahol sokat vásárolgattam. Könnyedén elfogyott egy tízezres. Végül a 16:10-es busszal jöttünk vissza. Teljesen nyugottan ültem a buszon, erre fölszállt egy volt osztálytársam. Mondhatni annó ő volt a legjobb barátnőm, de ma már nem. Úgy gondolom túl sokat változtam, és vesztettem a toleranciámból. Nem bírom elviselni, ahogy nyávog, és elvárja, hogy minden búját-baját én oldjam meg. Szóval összébb húztam magam, és leszállásnál azért se néztem arra. Elegem van már, hogy tőlem várja a megoldást. Szóval negyed hatra haza is értem. 

Egyből nekiálltam kipróbálni új szerzeményeimet, valamint az új Mondót végigolvastam. Nagyon örültem, mikor megláttam a DEG cikket. Azt hittem a szeptemberibe teszik. Azt sajnos nem tudtam megszerezni, de helyette vettem egy másik újságot, amibe szintén volt egy interjú a bandával. Visszatértve... készítettem két rajzot a tustollakkal, és kipróbáltam a COPIC-os tűfilcet is. Nagyon jók. Végül úgy elhúzódott az egész, hogy hajnalban hagytam abba a rajzolást. 

Ennek lett a következménye, hogy ma délbe keltem fel. 

Hát mostanra ennyi. 

Szevasztok.